2017. szeptember 2., szombat

1.Fejezet Pokol Kezdete

Perrie  szemszöge
Ismeritek azt az érzést amikor reggel a  napfény éltető fényeire ébredtek fel?
Amikor minden olyan békésnek tűnik, mintha a gonosz aludna még, hogy te csak a jót tapasztald meg?
Ha igen, szerencsésnek mondhatjátok magatokat.
Iszonyú csörömpölésre és kiabálásra ébredtem aznap, és iszonyú fejfájásra.
Fel húztam Alex egyik pólóját és hunyorogva léptem ki a hálószobából a nappalinkba.
Minden szét volt dobálva, mintha valaki dührohamot kapott volna, és muszáj volt valahol levezetnie a felgyülemlett feszültségét.
A konyhából pedig Alex és Liam hangja szűrődött ki, állandóan ordítoztak egymással, én pedig nem voltam biztos abban hogy szerencsés oda mennem.
Végül győzött a kíváncsiságom, és beléptem a konyha ajtón.
Amint megláttak elhallgattak, Alex pedig mélyen Liam szemébe nézve magához húzott és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Felkeltettünk édesem? -kérdezte két homlokpuszi között.
-Hát. Igen. De nem gond ma még úgyis ezer dolgom van.
-Na az szuper. -kezelte Alex aztán felém nyújtotta a kávés bögrét amit az előbb töltött meg a forró a kávéval, nem igazán volt kedvem kávét inni a negyvenfokos melegbe, de mivel ez egy kedves gesztus volt tőle, mosolyogva elvettem aztán bele kortyolva figyeltem az arcukat.
-Az első dolog amire kíváncsi lennék, hogy mégis mi a franc van veletek, mert csak itt álltok de nem szóltok egy szót sem pedig eddig romboltatok és szétzúztátok a házat, szóval én most leülök ide és meghallhatom hogy mégis miért balhéztok reggel hatkor ezen a kurva környéken ahol a kutyaszarért is perelnek a nyomorult szomszédok nem még a csendháborítás miatt.
Alex leüttet a fejét Liam pedig rám nézett.
-A barátod drogozik. A múltkor láttam hogy átvett néhány tasak heroint Bradéktől.
Elkerekedett szemekkel néztem Alexre.
-... Igen-folytatta Lima-attól a Bradlaytől. Azt mondta majd kifizeti, de ezt persze titokban kellett hogy tegye, ezért ma amikor beugrottam volna hozzád hogy oda adjam a keresztelési papírokat épp a tárcád tartalmát rámolta ki, és döntött fel mindent hogy azt hidd betörés történt, a szeme piros volt, és agresszívabb nem is lehetett volna. Szóval, ez a probléma.
Felnevettem.
Alex megbánó szemekkel kereste a tekintetemet de nem néztem rá.
-Megbeszéltük nem?! -kiabáltam rá idegesen. -Megbeszéltük hogy soha többé vagy elhagylak!!
Alex tekintete feketévé vállt.
-Te velem nem kiabálhatsz Mrs. Szupersztár!
-Inkább vagyok az mint egy utolsó drogos kutya!
Alex keze meglendült a levegőben, és az arcomon csattant a keze a következő pillanatban.
Liam lesütötte a szemét.
-Mindig rosszul választasz hugi. Mi lenne ha most összepakolnál és én haza viszlek nagyon szívesen.
Alex nagyon erősen megragadta a karomat aztán Liamhoz fordult.
-Perrie maradni akar. Igaz Pezz? -fordult felém eszelős tekintettel, és a szorítása sem enyhült a karomon.
-Igaz.Mi majd megbeszéljük és minden rendben lesz.
Liam megrázta a fejét.
-Akkor maradj ilyen idióta, de tudod Perrie Zayn ezt nem csinálta veled soha, és kevesebbért is büntetted, ez a barom meg üt és elnézed neki! Nem vagy normális esküszöm!
Azzal ki ment az ajtón.
Itt hagyott a fenavaddal egy házban.
-Ügyes kislány vagy Pezz, most pedig, pakolj össze és adj nekem valamit enni, különben nem úszod meg egy pofonnal...
Ekkor tudatosult bennem, hogy elkezdődött a pokol, és hogy hiába zárjuk be az ablakot, a fehér így is úgyis feketévé látjuk, csak épp nem látjuk. 


Sziasztok!! Nagyon Reméljük Hogy Sokan Be Fogtok ide Nézni És Azt is Reméljük hogy tetszik nektek az első rész hamarosan jön kövi rész addig is sok puszii nektek 

2017. szeptember 1., péntek

Prológus

Jade idegesen csapta le a laptopja fedelét, már megint valami negatív kritikát olvasott rólunk, amit velünk is megosztott, de nem igazán érdekelt minket.
-Tudjátok lányok-nézett ránk dühösen- néha úgy érzem hogy csak engem érdekel az hogy mit gondolnak rólunk az emberek. Pedig kéne hogy érdekeljen, mert mi vagyunk a Little Mix. Ha nem figyelünk mindenre eltűnik a munkánk a süllyesztőben, és csak úgy emlékeznek majd ránk hogy a lányok akik kevés ruhában rázták magukat a színpadon.
LeighAnne persze most is tudta, mivel kell feloldani egy ilyen fagyott hangulatot, természetesen az én kàromra.
-Majdnem igazad van Jade.
-Majnem?
Jade felvonta a szemöldökét és előre hajolva várta LeighAnn válaszát azzal a veszedelmes vadmacska tekintetével.
-Majdnem.-bólintott LeighAnne aztán belekortyolt az előtte lévő narancslébe-Én sokkal inkább úgy képzelem az egészet hogy úgy öt-hat év múlva ha megkérdezik valakitől hogy mit mond nekik a Little Mix név azt felelik majd az emberek "oh a Little Mixből van az a csaj nem, akit elhagyott Zayn Malik? ".
Jade arca meg enyhül és elneveti magát.
Hiszti vége.
Kár hogy az én káromra.
Jane megszorítsa a kezemet aztán a fülembe suttog.
-Mindjárt haza érünk és Alexal lehetsz. Lessz mit pótolnotok.
Elmosolyodok aztán az utazás további részét az ablaknál töltöm és az utat figyelem.
Nem akarom elmondani a lányoknak hogy Alex megütött már párszor.
Megbánta minden egyes pofonét, és sűrű bocsánat kérések közepette csókolni kezdett, és ígérgetni.
Ígérgetni hogy ez már tényleg az legutolsó eset, és hogy soha többé nem teszi meg.
Becsukom a szemem és visszatartom a könnyeimet.
Most csak látni akarom őt.
Meg akarom csókolni, és vele akarok lenni, magamba szívni az illatát pont annyira ami kitart a következő turnénkig ami három hónappal tovább fog tartani mint ez a mostani.
Az autó megáll és Jade hatalmas ölelgetések közepette kiszáll az autóból és rohan élete szerelméhez.
Nem hibáztatjuk, mindannyian jól tudjuk, milyen nehéz is távol lenni életünk szerelmétől.
Nem sokkal később rajtam a sor hogy végig öleljek mindenkit, és miután kirángatom a bőröndömet a csomagtartóból LeighAnnera nézek, aki furcsa megbánó tekintettel néz rám.
- Sajnálom. -suttogja a fülembe mire én válaszul csak meg ölelem.
Hiszen igaza van.
Mindenkinek igaza van aki ezt gondolja rólam, ugyanis ez az igazság.
Csak sajnos  elég fájdalmas igazság.
Néha nehéz lenyelni.
Alexet keresem a tekintetemmel, de nem látom sehol.
Aggódom érte ez nem jellemző rá, ő nem ilyen.
Gyorsabb léptekkel indulok lefelé az úton a házunkhoz, ami hihetetlenül üresnek tűnik, túl csendes minden, és elfog a rossz érzés mert Alex fekete Mercyije a ház előtt parkol.
Szép lassan az ajtóhoz megyek és benézek az ajtó üveg részén de természetesen  nem látok semmit, minden furcsán homályos odabent.
Előkeresem a kulcsaimat, aztán kinyitom az ajtót, a bőröndöt az folyosón hagyom, talán azért mert a rossz érzés még mindig bennem van és jó ha van nálam valami ha épp menekülnöm kéne.
Vagy talán magam elől menekülök?
Vagy a keze elől ami annyiszor meg ütött már, és ami annyi örömöt is adott már amit mégsem tudok számolni?
Becsukom a szemem és lenyelem a könnyeimet, és a nappali felé veszem az irányt.
Semmi.
A konyhában, és a hálóban sem senki és semmi, a ház teljesen üres, egyedül vagyok.
Sóhajtok egy nagyot, aztán kinevetem saját magamat is a hülye gondolataim miatt, hiszen ez egy biztonságos környék, ugyan mi baja lehetne?
Biztos csak elment az egyik haverjával iszogatni egy kicsit, végül is egy szavam sem lehet, ő hónapokat van egyedül a túrnék miatt, a nyári vakációkról nem is beszélve.
A fürdőszobába sietek, szükségem van egy forró fürdőre, muszáj el lazulnom, és muszáj felejtenem egy kicsit.
El kell felejtenem Alex kirohanásait, ezt nem hagyhatom elveszni.
Megengedem a vizet aztán a fehér falat kezdem bámulni.
Tudtátok, hogy néha kékké válik, ha a fény pont olyan szögben éri a felületet?
Ez kicsit olyan mint az élet.
Aki régen patyolat tiszta volt a szemedben az egyik napról a másikra kékké majd feketévé is vállhat.
És csak rajtunk múlik hogy becsukjuk-e az ablakot, vagy hagyjuk hogy a kék feketévé válljon.
Ami engem illet inkább bezárom és hagyom hogy a pára elszívó tegye a dolgát az ablak helyett.
Átnézem közben a koszos ruhákat, és az automatába helyezem őket.
Leginkább az ő ruhái, hiszen én itthon sem voltam.
A nadrágok zsebét átnézve azonban eláll a szavam.
Három csomag heroin fekszik a farmer zsebében, a felfedezésemmel párhuzamban pedig ő is meg érkezik.
-Pezz! Kicsim? Itthon vagy? - A hangja izgatott és boldog.
A drogokat zsebre rakom, aztán gyorsan be hajingálom a ruhákat a gépbe egy színfogó társaságában.
-Itt vagyok, Alex! -kiabálok oda neki, mire szinte kivágja az ajtót aztán magához húz és megcsókol.
-Hiányoztál! Annyira nagyon hiányoztál!
Sírni kezdek.
Ő még csak nem is sejti hogy a vissza esése miatt teszem, azt hiszi hogy a helyzet intenzitása teszi, de ez most nem az.
-Pezz!Ne sírj.Most már pótolunk ígérem, mindjárt csinálok neked valami finom kaját..
Nyelek egyet aztán bólintok.
Kiengedem a fürdőszobában a dugót, és nézem ahogy a drog és a víz keveréke szép lassan lemegy a lefolyón.
Megtörlöm a szemem és úgy teszek mintha nem láttam volna semmit sem.
A konyhába sietek és átölelem, nagyon szorosan, mert szükségem van arra hogy érezzem azt az embert akit meg ismertem.
Akibe bele szerettem.
-Szeretlek.-suttogom a szájába aztán megcsókolom.
A kezeit szép lassan levezeti nadrágom széléhez és lerángassa rólam.
Felkap és a hálószobába siet velem, miközben folyamatosan csókol, és én érzem hogy szeret.
Hogy szeret és hogy az előbbi drog eset csak egy véletlen vagy csak valamelyik haverja szívatja ezzel.
Ez a srác aki csak velem törődik és élete minden percét velem akarja tölteni, ez a srác aki összerakott, soha nem tenne olyat amivel szándékosan fájdalmat okozna nekem.
Alex szemei a tekintetemet figyelik, és bele puszil a nyakamba.
-Énis szeretlek, nagyon nagyon, nagyon..